Vissza
Pontosabban: a horvátok többsége természetesen rendes, nem is akarok rossz képet festeni róluk. Ezen a nyaraláson mégis szokatlanul sok kellemetlen helyzettel találkoztam, ezek közül kettő maradt meg igazán.
Az első ügy a parkolás volt. A csomagtartóban pakoltam, amikor egy napszemüveges, ötvenes, sportos kerékpáros megállt mellettem, és számonkérte, hogy az autóm kissé átlóg a parkoló szélét jelző vonalon.
Valóban kilógott nagyjából 15–20 centit a jobb hátsó sárvédő, de szerintem ez nem veszélyeztette a forgalmat. Ő viszont ragaszkodott hozzá, hogy rosszul parkolok, én pedig jeleztem: ha kockázat van, az az enyém.
Ezután megkérdezte, milyen nemzetiségű vagyok. Mondtam, hogy magyar. Amikor visszakérdeztem, hivatalos minőségben intézkedik-e, kiderült, hogy csak helyi lakó.
Hiába mondtam, hogy a háziak engedélyével állok ott, ő azt követelte, hogy menjek át egy fizetős parkolóba. Legfeljebb pár centit tudtam volna beljebb állni, de ez sem felelt meg neki.
A vita hamar eldurvult: kölcsönösen gorombaságokat vágtunk egymás fejéhez. Ő sértegetett, én pedig — nem túl bölcsen — visszaszóltam.
Próbáltam végül személyesebb hangot megütni, be is mutatkoztam neki, de nem jutottunk semmire. Később inkább beljebb álltam egy kicsit az autóval, és letettem arról, hogy figyelmeztető feliratot tegyek rá: az csak tovább szította volna a feszültséget.
Ha újra arra jár, talán azt hiszi majd, sikerrel intézkedett.
A másik eset éjjel történt. A közeli strandon hajnalig mulattak, a víz pedig messzire vitte a hangot, így egy óráig hallgathattuk a horvát tánczenét.
Amikor a társaság hazafelé indult, feltűnt egy részegnek tűnő motoros, talán a bár tulajdonosa. Bukósisak nélkül, erős motorral a lába között állt meg a nyaralónk előtt.
Felfelé kiabált a házban lakóknak, és mintha a „magyar” szót is hallottam volna, ezért figyelni kezdtem, nem az autóm miatt van-e gond? Végül nem velem foglalkozott, de szemlátomást egyre dühösebb lett, bőgette a motort, gumit égetett, majd nagy zajjal elhajtott. Az autómnak szerencsére nem esett baja.
Pár perccel később az égett gumi szaga bejött az ablakon; másnap csak a keréknyomot láttam az aszfalton.
Mindezek után az ember óvatosabban jön Horvátországba: nem érdemes provokálni a helyieket, még ha valós veszélyről aligha van is szó. Lehet, hogy az előző napi futballvereségük is rátett a hangulatra.
Felmerült bennem az is, hogy a magyar–horvát politikai viszony, Orbán Viktor horvát kollégájával való elhidegült kapcsolata, valamint a Sanader–Hernádi- és az INA–MOL-ügyek is hozzájárulhattak valamilyen lappangó magyarellenes hangulathoz.
Éppen ezért kár lenne tovább élezni a feszültséget déli szomszédjainkkal. Jó volna elérni, hogy ne történelmi tehertételként, hanem szívesen látott vendégként tekintsenek ránk. Ez a magyar kormány feladata is lenne a következő években.
Jó szerencsét!
L. S.
