Négy raklapnyi, összesen 5680 tankönyv várja, hogy szeptember elsején a diákok birtokba vegyék, és a tanév végére elsajátítsák a kiadványokban rejlő tudást. Az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegységébe augusztus 5-én érkezett meg a tankönyveket szállító kamion. A rakomány fogadásában 47 segíteni szándékozó bánkis diák, valamint Jankné Kankai Erika, Jank Tamás, Németh Sándorné, Pálné Antal Tímea és Skach Bettina tanárok, illetve Tulok László karbantartó vett részt. A könyveket tantárgyak és évfolyamok szerint válogatták szét, jelenleg az egyik földszinti teremben várják, hogy szeptemberben a tanulókhoz kerüljenek. Csizmazia Csaba intézményegység-vezetőtől megtudtuk, hogy a most érkezett kiadványokat még a Nemzeti Alaptanterv rendszerében rendelték meg. Azóta központilag felszabadították a tankönyvellátást, így a választásban a pedagógusok nagyobb szabadságot kaptak. Az új rendszerben augusztus 15-től lehet rendelni, ebben a tanévben azonban már a korábban megrendelt és megérkezett tankönyveket használják. A kötelező olvasmányok és szépirodalmi művek is szerepelnek a megrendelésben.
Szeptemberben öt új osztály indul a Bánkiban: két gimnáziumi, két technikumi, valamint egy, a Bercsényi intézményegységből a tanév végén átvett, hároméves szakképzős osztály. A szakképzésre 19 diák jelentkezett, akik CNC forgácsoló, asztalos és burkoló szakmát tanulnak majd. A három képzési formára összesen 112 diák nyert felvételt, azóta azonban több átjelentkezés is történt, így a tanévkezdésre tovább nőhet a létszám.
Szeptembertől egy pályakezdő pedagógussal is bővül a középiskola tantestülete. A fiatal tanár ráadásul már az első tanévét osztályfőnökként kezdi meg.