Augusztus 20-án este idén is megtelt az Agóra, ahol Ajka hagyományosan együtt ünnepelte az államalapítást és az új kenyeret a város testvértelepüléseinek képviselőivel. A közös ünneplésre ezúttal is több külföldi delegáció érkezett, köztük Székelykeresztúr, Unna, Csortkiv és Weiz képviselői, valamint a Finn-Magyar Baráti Társaság elnöke. Az idei alkalom azonban egy különleges évforduló miatt is emlékezetes marad, hiszen Ajka és az osztrák Weiz testvérvárosi kapcsolata harmincéves jubileumát ünnepli.
A két város története ennél is régebbre nyúlik vissza. Schwartz Béla polgármester visszaemlékezése szerint Ajka és Weiz 1986-ban vette fel egymással a kapcsolatot, a hivatalos testvérvárosi szerződést pedig tíz évvel később, 1996-ban kötötték meg. Az azóta eltelt három évtized alatt a hivatalos együttműködés mögött valódi emberi kapcsolatok alakultak ki. Az augusztus 20-i ünnepségen ezért a két település közös története is külön figyelmet kapott. A vendégek között köszöntötték Bettina Bauernhofer asszonyt, Weiz polgármesterét, Koncz Hunor-Jánost, Székelykeresztúr polgármesterét, Burkhard Böhnisch urat, Unna alpolgármesterét, Volodimir Smatko urat, Csortkiv polgármesterét, valamint Reijo Sulasalmit, a Finn-Magyar Baráti Társaság elnökét és a delegációk tagjait.
A harminc év alatt sok ajkai gyermek is megismerhette a weizi életet. Évente mintegy ötven gyermek utazott a testvérvárosba, miközben a művészeti csoportok is rendszeresen látogatták egymást. Hol a weiziek érkeztek Ajkára, hol az ajkaiak utaztak Ausztriába. A találkozásokból új ismeretségek, barátságok születtek, amelyek sok esetben hosszú éveken át megmaradtak. Az együttműködés nemcsak a kultúra és az ifjúság területén hozott eredményeket. Ajka sokat tanult Weiztől az energiagazdálkodás területén is, az ott szerzett tapasztalatokat pedig később a városban is hasznosítani tudták. A két település több közös európai uniós pályázatban is együtt dolgozott. Bettina Bauernhofer ünnepi beszédében a két város lakói, iskolái, művészeti csoportjai és önkéntesei között kialakult mély és valódi kapcsolatot emelte ki. Mint fogalmazott, ez a barátság jóval túlmutat a hivatalos formákon és a protokollon.
– A nehéz időkben is megmutatkozott, hogy a barátságunk az nem csupán szimpla barátság, hanem annál sokkal több, és ha a vörösiszap-katasztrófára gondolunk, akkor a tűzoltóság révén megmutatkozott az, hogy tudunk egymásnak segíteni akkor is, ha baj van.
Bauernhofer szerint az ilyen kapcsolatok ma különösen fontosak, hiszen azt üzenik, hogy különböző országokból, kultúrákból és nyelvekből érkező emberek között is kialakulhat bizalom és barátság.
A jubileum alkalmából Schwartz Béla polgármester egy különleges, három ember táncát ábrázoló szobrot adott át Weiz vezetőjének. A három alakot ábrázoló alkotás a táncot jelképezi, és egyszerre fejezi ki az együttműködés örömét, valamint azokat a nehezebb pillanatokat is, amelyeken a két város együtt jutott túl. Az ajándék így nem csupán az évforduló emléke, hanem az elmúlt harminc év történetének jelképe is lett.
A jubileumi ünneplésnek folytatása is lesz. A weizi delegáció meghívta az ajkaiakat a következő héten tartandó ünnepségre, ahol Weizben is megemlékeznek a három évtizedes kapcsolatról, és a vendéglátók ott adják át saját jubileumi ajándékukat.
Augusztus 28-án, pénteken 18 órakor a weizi Kunsthausban nyílik meg az Ajkai Grafikai Műhely Egyesület „Fragments” című kiállítása, amelyet kifejezetten a „30 Jahre Städtepartnerschaft Weiz – Ajka”, vagyis a Weiz–Ajka testvérvárosi kapcsolat 30. évfordulója alkalmából rendeznek.
Az augusztus 20-i ünnepség természetesen nemcsak a testvérvárosi kapcsolatok évfordulójáról szólt. A megemlékezés fontos része volt Szent István király és az államalapítás méltatása, valamint az új kenyér megszegése is.
Schwartz Béla beszédében arról szólt, hogy augusztus 20-a egyszerre nemzeti ünnep és az új kenyér ünnepe. Az idei esztendőben azonban az aszály és a rendkívüli hőség is rányomta bélyegét a mezőgazdaságra. A polgármester az Európát sújtó extrém hőségre és aszályra is kitérve megjegyezte, hogy a gabonatermés idén közepes volt, de az élelmiszerellátás ezen része biztosított. Ajka „Zöld világ” programjához és a modern, kultúrált emberi viselkedéshez kapcsolódva formabontó étkezési tanáccsal zárta ünnepi beszédét.
– A zöld világ a mi programunk, ami a modernségre épül, a kultúrált emberi viselkedésre, az intelligens megoldásokra, és ehhez az étkezés is hozzátartozik. -mondta. A kenyérfogyasztást kordába kell tartani. Tudom, hogy nagyon sok helyen a kenyér az elsődleges étkezési cikk. De mégis, ha lehet, ha van rá jövedelem, ha van bevétel, akkor inkább más élelmiszereket válasszunk, és a kenyérfogyasztást igyekezzünk visszaszorítani.
A rendezvény zárásaként a résztvevőket megkínálták a megszegett új kenyérből, amit a POLUS Sütő Kft. biztosította a város számára.
F. P. T. Fotó: Futó