Többségében ajkai hívek vettek részt az 1Úton zarándoklat keretében bemutatott szentmisén augusztus 22-én a kolontári Szentkútnál. A zarándoklat résztvevőinek többsége gyalog érkezett a szomszédos Kolontárról és Devecserből, de Ajkáról is útnak indultak a hívek már reggel 7 órakor, hogy 10 órára megérkezzenek a kegyhelyhez. Útközben énekeltek és imádkoztak, mások pedig gépkocsival érkeztek.
A Szentkútnál első alkalommal mutatott be szentmisét Solymos András atya, az ajkai plébánia káplánja. A 40 éves lelkipásztor augusztus 1-jétől szolgál Ajkán. Szentbeszédében Szűz Mária királynői méltóságáról beszélt, és arról, hogy a hívek számos jó tulajdonsága miatt tisztelik őt.
– Mária a béke királynője. A békétlenség és az önzés világában sok erényre, bátorságra, bizalomra és alázatra van szükség ahhoz, hogy megteremtsük magunkban a békességet, és környezetünk számára is a megnyugvást jelentő biztos ponttá váljunk – fogalmazott.
A káplán szerint Mária a bátorság királynője is, hiszen a jó cselekedetekhez is bátorság kell. Arra biztatta a híveket, gondolják át, van-e bennük elegendő bátorság ahhoz, hogy kiálljanak a jó ügyek mellett a környezetükben, a munkahelyükön vagy az iskolában.
– Mekkora bátorság kell ahhoz is, hogy vállaljam: nem készültem az órára, vagy hibáztam. Vállalom, és ezzel beismerem, hogy kicsi, törékeny vagyok, és nem vagyok tökéletes. Ehhez is komoly bátorság kell – mondta.
A szentmisén részt vett Tál Zoltán ajkai esperes-plébános is.
A szentmisét követően Mokos János devecseri plébános köszönetet mondott Sidó Lászlónak, aki családjával és barátaival egész évben gondozza a kegyhelyet. Megköszönte továbbá az ajkai Szent Cecília kórus tagjainak és karnagyuknak, Kövesiné Pasinszki Annának a szolgálatot.