Miben segíthetünk?

Túrával és ünnepléssel búcsúztatták a nyarat a bánkis természetjárók

2026. szeptember 12.
Gyalogtúrával búcsúztatták a nyártól a Bánki Donát Természetbarát Egyesület tagjai szeptember 9-én, az utolsó kánikulai

Gyalogtúrával búcsúztatták a nyártól a Bánki Donát Természetbarát Egyesület tagjai szeptember 9-én, az utolsó kánikulai napon. A túrázók a Jókai bányánál kialakított pihenőhelyen találkoztak, ahová a résztvevők többsége a helyi járatos autóbusz megállójától gyalogosan érkezett. Miután mindenki megérkezett, ünnepléssel folytatódott a program. Marton Jenő erre az alkalomra írt versével köszöntötte születésnapján az egyesület örökös tiszteletbeli elnökét, Káldi Gézát. Géza bácsi 85 éves lett. Amikor elhangzott az életkora, többen is megjegyezték: az 58 hihetőbb lenne.

A természetjárók körében jól ismert Káldi Géza ma is vidám, fürge és fáradhatatlan. Aktívan részt vesz az egyesület életében, és a túrázásról sem mondott le. Ő az egyetlen ember, aki kerékpárral végigjárta az ország valamennyi települését. Ma már elsősorban gyalogosan járja a természetet, de továbbra is gyakran és nagy távokat teljesít.

Kérdésünkre elmondta, hogy a Bánki Donát Természetbarát Egyesületnek jelenleg 132 tagja van. Több szakosztály működik, ezek közül a legnépesebb a gyalogosoké. Nyugdíjas klubot is létrehoztak, amelynek tagjai könnyebb túrákon vesznek részt. A kerékpáros szakosztály létszáma az utóbbi időben csökkent, a technikai újdonságok iránt érdeklődők pedig a geocaching csoportban hódolnak szenvedélyüknek.

Tavaly összesen 839 túrát szerveztek, idén pedig szeptember elejéig már 350–400 alkalommal jártak közösen a természetben. Ezt a 37 túravezető teszi lehetővé, akik közül 17-en rendelkeznek vizsgával. Így egy-egy napon akár több túrát is el tudnak indítani. A megyei természetjáró egyesületek versenyében tavaly ismét a második helyen végeztek, ahogy az elmúlt években már több alkalommal. Az első helyezést ezúttal azért nem sikerült megszerezniük, mert életkoruk miatt már nem tudják vállalni a turistaút-jelzések festését, amely a minősítés során előnyt jelent.

Káldi Géza arról is beszélt, hogy az ajkai természetjárók rendszeresen kirándulnak az ország más tájaira, miközben más településekről is érkeznek túrázók Ajkára és környékére. A térség számos olyan kiváló turistaúttal rendelkezik, amelyet kisgyermekes családok és kezdő természetjárók is kellemesen teljesíthetnek. Az egyik útvonal Csingervölgy központjából indul, majd a Molnár Gábor Parkerdőn keresztül vezet. A túrázók útba ejthetnek barlangokat is, például a Pokollik- és a Bujólik-barlangot, majd Padragkút felé folytathatják útjukat. A parkerdő felett régi földvárak maradványai is megtalálhatók.

A természetjáró szerint érdemes felkeresni az országban egyedülálló erdei olvasókabint is, amely a Bányászati Múzeumtól mintegy 500 méterre, az erdőben található.

A bánkisok szeptember 16-án, szerdán Zirc–Szarvaskút útvonalon 8 kilométeres túrát szerveznek Lipták József vezetésével. Szeptember 23-án, szerdán Szigligeten tesznek meg 12 kilométert, 250 méteres szintemelkedéssel, ugyancsak Lipták József vezetésével.

A Somló-hegyen szeptember 26-án, szombaton a Szent Margit-kápolnánál található kopjafánál emlékeznek elhunyt társaikra, Albert Ferencre, Koller Lászlóra, Futó Miklósra és Takács Tiborra. A megemlékezést Paksa Milán, az egyesület elnöke vezeti.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []