Vissza
A szürke, esős idő ellenére szép számmal érkeztek barátok, ismerősök, egykori tanítványok és családtagok szeptember 11-én a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermébe, hogy Gaál Zsigmond festő születésének 95. évfordulóján együtt idézzék fel emlékét, életét és munkásságát. A megnyitón jelen volt a művész felesége Urbán Margit és két fiuk, Rómeó és Tiborc.
A falakon több mint hatvan festmény fogadta a látogatókat. Sok alkotás barátok és ismerősök magángyűjteményéből érkezett vissza erre az alkalomra. A képek között több utcakép is látható volt, de a tárlat jól érzékeltette azt is, milyen sokféle hangulatot és gondolatot tudott Zsiga bácsi a vászonra vinni.
A megnyitó beszédet dr. Kapocsi Judit mondta, aki az embert, a tanárt és a festőt egyaránt megidézte. Gál Zsigmondot röviden úgy jellemezte: -bölcs és bohém, és nagyon szerethető.
Talán éppen ezért olyan elevenek róla az emlékek. Egykori tanítványai ma is mosollyal az arcukon beszélnek róla. Egyikük így fogalmazott: -Nagyon jó fej volt az öreg.
A mostani esős szeptemberi délutánhoz különösen illett az a kép, amelyet dr. Kapocsi Judit is felidézett.- Sokan ma is maguk előtt látják Zsiga bácsit, amint kissé hajlottan, imbolyogva sétál hosszú kabátjában, félrecsapott sapkával, napszemüvegben, karjára akasztott összecsukott esernyővel,…… miközben esik az eső.
Ha most itt lenne, talán éppen így érkezett volna meg közénk.
Margit néni, Gaál Zsigmondné hosszú évek óta őrzi férje emlékét. Rendszeresen összegyűjti a barátoknál és rokonoknál lévő képeket, hogy egy-egy kiállításon ismét együtt lehessenek az alkotások. A mostani tárlat is ilyen találkozás, ahol a festmények mellett régi történetek is előkerülnek.
Egy különösen szívhez szóló történetet is Margit néni visszaemlékezéseiből ismerhetünk. Egy egykori, állami gondozott tanítványa nehéz természetű diákként került a bányásziskolába. Többször is bajba keveredett, végül kizárták. Összepakolta a holmiját, és kiment az állomásra. Zsiga bácsi utána ment, leült mellé, beszélgetett vele, majd visszavitte az iskolába, és elintézte, hogy visszavegyék. Ez a történet sokat elárul arról a tanárról, aki nemcsak tanított, hanem figyelt is a rábízott fiatalokra. Életében komoly nehézségek is jutottak. Az 1956-os szerepvállalása miatt elítélték, éveken át nem taníthatott, dolgozott segédmunkásként és a bányában is. 1968-ban ismét elítélték, majd 1975-ben térhetett vissza a tanításhoz. Tanítványai azonban nem a nehézségekre, hanem elsősorban humorára, emberségére és különleges egyéniségére emlékeznek.
Festőként kamaszkorától alkotott. Művészete nem sorolható egyetlen irányzatba, mindig a maga útját járta. Egyetemi évei alatt Holló László és Bényi Árpád is pártfogolta. Festményein lírai, meleg hangulatok éppúgy megjelennek, mint a szögletes, széttört terek vagy a fájdalmas sivárság.
A kiállításon mindebből sok minden felfedezhető. Talán éppen az a legszebb, ha a képek előtt mindenki megtalálja azt, ami hozzá szól.
Gaál Zsigmond 1993. január 16-án hajnalban hunyt el. Margit néni egyik megemlékezésében így fogalmazott: – Emlékeinkben, fiaiban, unokáiban és képeiben itt él köztünk. Adja tovább ma is azt, ami őt éltette: hit, értelem, szeretet és szépség sugárzik a hagyatékából. A kiállítóteremben ezen a délutánon valóban úgy tűnt, hogy Zsiga bácsi emléke valóban tovább él. Az emlékkiállítás megtekinthető: szeptember 25-ig .
Ki volt Gaál Zsigmond?
Gaál Zsigmond 1931. június 1-jén született a bihari Zsákán. Tízéves korában családjával Berettyóújfaluba költözött, ahol az Arany János Gimnáziumban érettségizett. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar–történelem szakos tanári diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt Holló László és Bényi Árpád festők pártfogolták és tanították.
1954-től Kabán tanított és festett. Az 1956-os forradalom idején a kabai forradalmi bizottság titkárává választották, szerepvállalása miatt elítélték, és éveken át nem taníthatott. Többféle fizikai munkát végzett, majd 1963-ban Ajkán ismét nevelőtanári állást kapott.
1968-ban újra elítélték, ezt követően a bányában is dolgozott. 1975-ben térhetett vissza a tanításhoz, Ajkán, a Bánki Donát Szakközépiskolában oktatta a szakmunkástanulókat nyugdíjazásáig.
Festőként 1954-től vett részt különböző kiállításokon. Első önálló ajkai tárlatát 1969-ben rendezte a Vasas Művelődési Házban, 1992-ben pedig Veszprémben és Ajkán is bemutatkozott önálló kiállításon.
1987-ben Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel, 1989-ben Megyei Művészeti Nívó-díjjal, 1991-ben pedig 1956-os Emlék-éremmel tüntették ki. 1993. január 16-án hunyt el Ajkán.
