Az Ajka Városi Óvoda idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjaihoz. Szeptember 16-án a Vizikék Óvoda közel száz gyermeke vett részt a rendezvényen. A nagyobbak az előző nevelési évben sikeres pályázaton elnyert gyermekkerékpárokkal és futóbiciklikkel, pedagógusaik kíséretében, a kerékpárúton jutottak el az óvodától a Jégcsarnok előtti rendezvényhelyszínre.
A program koordinátorai Gonda-Krützner Márta és Major Beáta óvodapedagógusok voltak. Gonda-Krützner Márta kerékpárral vezette fel a gyermekeket a helyszínre, Major Beáta pedig dalokkal és mondókákkal tette még élményszerűbbé az utat.
Az óvodapedagógusok a helyszínen kialakított akadálypályákon játékos kerékpáros feladatokkal várták a gyermekeket. A gyakorlatok során a kicsik ügyességüket is próbára tehették, miközben a biztonságos közlekedéshez kapcsolódó ismereteiket is gyakorolták.
A program lebonyolításában Gyuris Mónika rendőr százados, valamint a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium kisgyermekgondozó- és nevelő képzésében részt vevő diákjai is közreműködtek. A gyermekeknek friss péksüteménnyel kedveskedett az iskola, a Sportváros Nonprofit Kft. Jégbüféje pedig frissítővel, gyümölcsökkel és müzliszeletekkel járult hozzá a programhoz.
Különleges színfoltot jelentett az Ajkarendeki BMX-Cross Sportegyesület bemutatója. Beszerdik Krisztián vezetésével az egyesület fiatal sportolói látványos BMX-es gyakorlatokkal kápráztatták el a gyermekeket, akik nagy érdeklődéssel figyelték a bemutatót. Beszerdik Krisztián a sportágat is bemutatta a kicsiknek, és mesélt az edzésekről, valamint a versenyekről.
A Vizikék Óvoda valamennyi dolgozója fontosnak tartja a környezettudatos szemlélet és az egészséges életmód megalapozását. Az Európai Mobilitási Hét programjai ezért szorosan illeszkednek az intézmény mindennapi nevelőmunkájához.