Bekötött szemmel labdázni vagy sétálni különleges élmény, de egyben elgondolkodtató tapasztalat is. Az iskolások az Esélyegyenlőségi nap egyik standjánál kipróbálhatták, milyen lehet látássérültként vagy vakon élni. A játékos feladatok közben belegondolhattak abba is, hogy vannak, akik egész életüket a sötétségben élik le, soha nem láthatják édesanyjuk vagy szeretteik arcát, a virágok színét. A korlátozottság azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne teljes életet élni, értéket teremteni vagy művészeti tevékenységet folytatni.
Erről a színpadi produkciók is meggyőzték a közönséget. Az érdeklődők láthatták, hogy vakon is lehet kiválóan dobolni, zongorázni és énekelni. Zemán Janó, aki születése óta vak, mindhárom területen otthonosan mozog, emellett a Hangadók zenekar énekese.
A Molnár Gábor Műhely Alapítvány által minden évben megrendezett Esélyegyenlőségi napon az érdeklődők megtapasztalhatták, hogy értelmi, testi vagy érzékszervi fogyatékossággal is lehet teljes életet élni, dolgozni és művészeti tevékenységet folytatni. A szeptember 18-án, egész nap az Agorán zajló rendezvényen ajkai és megyei, fogyatékossággal élőket ellátó intézmények kulturális csoportjai mutatkoztak be.
A résztvevőket a város nevében dr. Horváth József alpolgármester köszöntötte. Kiemelte, a nap célja a találkozás, az empátia és az együtt gondolkodás. Mint mondta, a rendezvény élményekben gazdag és sokszínű programja lehetőséget teremt arra, hogy a társadalom ép tagjai közelebbről is megismerjék a fogyatékossággal élők és a hátrányos helyzetűek mindennapjait.
Ajkán fontosnak tartják, hogy segítsék azokat, akik az iskolából kikerülve hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon. Ezt a feladatot immár 30 éve a Molnár Gábor Műhely Alapítvány látja el. Az önkormányzat 2000-ben kötött megállapodást az alapítvánnyal, amelynek azóta is támogatást nyújt. Rendelkezésükre bocsátották a Móra Ferenc utcai épületet, ahol az önálló életre felkészítő foglalkozásokat tartanak. A résztvevők sütnek, főznek, sőt szakácskönyvet is kiadtak.
A padragkúti egykori iskola épületében szövőműhelyt alakítottak ki, emellett mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak és befőznek. Munkájuk értéket teremt, miközben a kulturális életben is aktívan részt vesznek. Tánc- és színjátszó csoportjuk működik, a Hangadók zenekar pedig már az országhatáron túl is ismert. A csoportok időközben Ajka kulturális életének szerves részévé váltak.
A program fő támogatója évek óta a Veolia Magyarország Zrt. A társaság vezérigazgatója, Vollár Attila levelét Lovas Irén, a Molnár Gábor Műhely Alapítvány vezetője olvasta fel. A levélben hangsúlyozták: a Veolia hisz abban, hogy társadalmi felelősségvállalás részeként mindenkinek biztosítani kell a lehetőségeket és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést. A közösség akkor lehet erősebb, ha tagjai figyelnek egymásra. A nehézségek leküzdésének egyik legfontosabb eszköze az összetartás. A nyitottság, a befogadás és az egymásnak adott lehetőség egy élhetőbb világ megteremtéséhez járulhat hozzá.
Lovas Irén köszöntőjében arról beszélt, hogy a segítő hivatások közül az egyik legszebb, amikor valaki azért dolgozik, hogy egy másik ember életét könnyebbé tegye.
Az érdeklődők a nap során verseket, szólóénekeket és zenés produkciókat hallhattak, valamint táncot és színpadi jeleneteket is láthattak. A műsorszámok sokfélék voltak, egy dolog azonban közös volt bennük: valamennyit szeretettel és örömmel adták elő.
A sport és a fogyatékosság ugyancsak jól megfér egymás mellett. Kerekesszékkel is lehet kosárlabdázni, amit az iskolások közül többen ki is próbáltak. Az érzékenyítést pedig nem lehet elég korán elkezdeni, ezért az Ajka Városi Óvoda is elvitte csoportjait a rendezvényre. A Veolia mesesarkot alakított ki a gyermekek számára, majd tornazsákkal és játékkal ajándékozta meg őket.
A Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium, valamint a devecseri Máltai Szakképző Iskola egészségügyi és szociális szakmacsoportjának diákjai leendő szakmájukat mutatták be. Az Avar Ajka Kft. szintén kitelepült, munkatársai a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívták fel a figyelmet.
A szervezők a vendéglátásról is gondoskodtak. Az Egészségügyi Nyugdíjas Klub tagjai délelőtt kakaós csigával kínálták a résztvevőket, később pedig az ebéd kiosztásában segédkeztek.
A nap folyamán színpadra lépett a fogyatékossággal élőkből alakult Hangadók zenekar, valamint a Dogs N’Roses és a roma autentikus zenét játszó Fláre beás együttes is.