Miben segíthetünk?

Olvasóink írják: Egy felejthetetlen élmény margójára

2026. augusztus 10.
Augusztus 6-án kelt útra a Jubilate Nőikar – mondhatjuk – egy kicsit az ismeretlenbe. Az

Augusztus 6-án kelt útra a Jubilate Nőikar – mondhatjuk – egy kicsit az ismeretlenbe. Az úticél az ausztriai Szentmargitbánya kőfejtője volt, pontosabban Puccini TOSCA című operájának a megtekintése. Közülünk még senki nem járt itt, maga az opera műfaja sem mindenkinek a szíve csücske, de egyszer mindent érdemes kipróbálni. A meglepetések ezúttal sem maradtak el.

Első úticélunk az Esterházy Pincészet volt, ahol egy pohár habzóborral / üdítővel vártak bennünket. A megvásárolt jegy mellé kaptuk ajándékba. Egy kellemes borozgatás, beszélgetés, kedvezményes vásárlás után Eisenstadtba (Kismarton) mentünk, a „nyári” várost felfedezni, hisz adventi vásár keretében már énekeltünk a kastélyban. A nagy hőségre való tekintettel, volt, aki az „ejtőzést” választotta egy kávézóban, de volt, aki a nyakába vette a belvárost. A séta során megtekintettük a Ferences templomot, a kastélyparkot, a Városházát, Dómot, megcsodáltuk a sétálóutca házait, majd egy fagyi, kávé, üdítő erejéig mi is megpihentünk. Már indulófélben voltunk, amikor utcazene hangjai csendültek fel a közelben. Emberek sokasága nyugágyakban élvezte a kellemes dallamokat.

Várakozással telve indultunk a kőfejtő felé. A meglepetések itt sem maradtak el. A hömpölygő, elegáns tömeg, a mosdók sokasága, tisztasága, a vendéglátóhelyek kialakítása, teltsége. És ez még csak a körítés volt. Szinte leírhatatlan a színpad kialakítása, a díszlet látványa, aprólékossága, a fény- és hangtechnika, és nem utolsósorban az operaénekesek teljesítménye. Az egész egy fantasztikus varázslatnak tűnt.

Az előadásra úgy készültünk, hogy mindenki megismerte az opera tartalmát, hisz tudtuk, hogy eredeti nyelven szólal meg a mű, a kijelzőn pedig németül lehetett olvasni a szöveget, így csak a sokatmondó zenére, a színpadi játékra tudtunk támaszkodni. Ennek ellenére egy felejthetetlen, életre szóló élményben volt részünk, mely a kiegészítő programokkal vált még teljesebbé.

Jubilate Nőikar

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []