Miben segíthetünk?

Az állatokra nem sajnáltuk – több mint 12 millió forint ment az adó egy százalékából

2026. szeptember 18.
Több mint 12 millió forint az állatvédelemnek, miközben a mentésre, a kórházra és a sebészetre

Több mint 12 millió forint az állatvédelemnek, miközben a mentésre, a kórházra és a sebészetre ennek töredéke jutott. A sport- és kulturális szervezetek támogatása pedig még ennél is szerényebb. Vajon tényleg ennyivel fontosabbak az állatok?

Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2026-os személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásainak adatait. A kimutatásból nemcsak az derül ki, hogy melyik szervezet mennyi pénzt kapott, hanem az is, hány adózó döntött a javára. 

Az Ajka és környékén működő szervezetek között akad néhány igazán elgondolkodtató szám.

A lista élén messze kiemelkedik a Vahur Ajka és Térsége Állatvédő Egyesület, amely 12 millió 210 ezer 393 forintot kapott 1248 felajánlótól.

Ez önmagában szép eredmény egy civil szervezet számára. Csakhogy amikor mellétesszük az emberi egészséggel foglalkozó szervezetek adatait, már egészen más képet kapunk.

Az Ajka és Térsége Mentésügyért Alapítvány 2 millió 682 ezer 629 forintot kapott 278 felajánlótól.

Az Ajkai Kórházért Alapítvány javára 1 millió 281 ezer 240 forintról rendelkeztek 92-en.

Az Ajkai Sebészetért Alapítvány pedig 780 ezer 808 forintot kapott, mindössze 91 felajánlótól.

Vagyis a Vahur támogatása csaknem ötszöröse a mentésügyért felajánlott összegnek, az Ajkai Sebészetért Alapítvány támogatásának pedig több mint tizenötszöröse.

És akkor nézzük a sportot.

A Cápa Vízilabda Klub Úszó-Vízilabda Sportegyesület 635 ezer 689 forintot kapott 63 felajánlótól.

A Rája 94 Úszóklub 352 ezer 696 forintból gazdálkodhat az 1 százalékos felajánlásokból, 26 támogató döntése nyomán.

A SUN-DOME Sportegyesület 348 ezer 588 forintot kapott 32 felajánlótól, míg az Ajka Kristály Sportegyesület 321 ezer 895 forinthoz jutott 35 felajánlásból.

A kulturális és közösségi szervezetek között is találunk érdekes számokat. A Kocsár Miklós Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskoláért Alapítvány  27 felajánlótól 275 ezer 394 forintot kapott, míg a Padragi Bányász Férfikórus Egyesület 183 ezer 457 forintot 20 ember felajánlásából. 

Az Csékúti Hegyért Egyesület támogatása ennél jóval magasabb, 375 ezer 999 forint, 38 felajánlótól. Míg a Tósokberéndért Egyesületé 164 ezer 143 Forint 16 felajánlótól. 

Érdekesség hogy a Civil Fórum „Padragkútért” Egyesület  a kormánytól 2025 évben a Városi Civil Alap programban 11 millió Forintot  támogatást kapott, addig az adózok között csupán 11 en gondolták úgy nekik ajánlják fel az adójuk 1 százalékát, amivel így  95 ezer 440 forintot kaptak. 

A számokból természetesen nem szabad azt a következtetést levonni, hogy egyik szervezet fontosabb lenne a másiknál. Arról is mindenki szabadon dönt, hogy a személyi jövedelemadója egy százalékát melyik ügy támogatására ajánlja fel. 

De azért álljunk meg egy pillanatra. 

Miközben egy állatvédő szervezetnek több mint 12 millió forintot ajánlottak fel, a mentésügy valamivel több mint 2,6 milliót, a kórház 1,28 milliót, a sebészet pedig még 800 ezer forintot sem ért el.

Vajon tényleg többet ér egy állat élete, mint egy emberé, vagy egyszerűen csak könnyebben mozdul meg a szívünk egy éhes, beteg kutya láttán, mint egy olyan intézmény támogatására, amely a beteg emberekért dolgozik?

A válasz természetesen mindenkinek a sajátja.

A kimutatás viszont nem vitatkozik. A számok ott vannak feketén-fehéren. A NAV közzétett adatai alapján pedig az biztosan látszik, hogy az idei 1 százalékos felajánlások között az állatvédelem sokkal erősebben mozgatta meg a támogatók egy részét, mint az emberi egészségügy vagy a helyi sport és kultúra.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []