Miben segíthetünk?

Sorra követte el a bolti lopásokat, még a rendőröket is szidalmazta

2026. szeptember 4.
Letartóztatását rendelte el a bíróság annak a 28 éves, hajléktalan életmódot folytató férfinak, akit sorozatos

Letartóztatását rendelte el a bíróság annak a 28 éves, hajléktalan életmódot folytató férfinak, akit sorozatos bolti lopásokkal, valamint rendőrök sérelmére elkövetett becsületsértéssel gyanúsítanak. A letartóztatást az Ajkai Járási Ügyészség indítványára rendelte el a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója.

Az Ajkai Rendőrkapitányság nyomozása szerint a férfi 2025 novemberében és decemberében számos alkalommal lopott különböző ajkai üzletekből. Többnyire élelmiszereket, üdítő- és energiaitalokat vitt el, alkalmanként néhány száz forinttól 22 ezer forintig terjedő értékben.

A férfit a lopások miatt gyanúsítottként kihallgatták, az ellene indult büntetőeljárás azonban a gyanú szerint nem tartotta vissza attól, hogy újabb bűncselekményeket kövessen el.

Miközben a korábbi eljárás még folyamatban volt, 2026 márciusában, áprilisában és augusztusában újabb négy alkalommal ment be ajkai üzletekbe, illetve egy büfébe azzal a szándékkal, hogy értékeket tulajdonítson el. Ezúttal élelmiszerek és illatszerek mellett egy 28 ezer forint értékű cipőt is magával vitt.

Az egyik alkalommal egy büfé nyitott ablakán benyúlva egy mobiltelefont lopott el, a SIM-kártyával és a tokkal együtt. A telefon értéke mintegy 70 ezer forint volt.

Az ügy ezzel nem ért véget. 2026. augusztus 31-én a férfi egy ajkai parkban hangoskodott, majd a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket trágár szavakkal, kiabálva szidalmazta, és becsületsértő kifejezéseket használt velük szemben.

A rendőrök ezt követően őrizetbe vették. Az ügyészség a szökés és elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés lehetőségének kiküszöbölése érdekében indítványozta a férfi letartóztatását.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója az indítványnak helyt adva egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés azonban egyelőre nem végleges.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []