Miben segíthetünk?

Veretlen maradt az FC Ajka – két góllal küldte haza a Nagykanizsát

2026. augusztus 25.
Az FC Ajka hazai pályán, remek hangulatú mérkőzésen 2–0-ra legyőzte az FC Nagykanizsát az NB

Az FC Ajka hazai pályán, remek hangulatú mérkőzésen 2–0-ra legyőzte az FC Nagykanizsát az NB II ötödik fordulójában. A mintegy 700 néző előtt lejátszott találkozón az ajkai szurkolók újra örülhettek, a csapat pedig továbbra is veretlen a bajnokságban.

Az Ajkai Városi Sportcentrumban már a mérkőzés előtt érezni lehetett, hogy fontos találkozó vár a csapatokra. A hazai közönség ezúttal is lelkesen biztatta az ajkai játékosokat, akik hamar megadták az alaphangot. A 10. percben Csizmadia Zoltán talált a kapuba, így az FC Ajka korán megszerezte a vezetést. A házigazda az első félidőben többet birtokolta a labdát és irányította a játékot, míg a vendégek főként gyors ellentámadásokkal próbálkoztak.

A szünet után agresszívabban lépett pályára a Nagykanizsa, amely több alkalommal is veszélyeztetett. A vendégek a 69. percben a kapufát is eltalálták, de a gól elmaradt. Az ajkaiak a nehezebb pillanatokban is megőrizték előnyüket, majd a hajrában eldöntötték a három pont sorsát. A 80. percben Szabó Bence ívelt szabadrúgásból a kapu elé, Bacsa Benjamin Sándor pedig mindenkit megelőzve a hálóba lőtt, 2–0. A vendégek a 87. percben Kovács Bence kiállítása miatt emberhátrányba kerültek, de az eredmény már nem változott.

A találkozónak külön érdekessége volt, hogy az FC Nagykanizsa vezetőedzője, Jeney Gyula korábban az ajka trénere volt. A szakember öt és fél éven át dolgozott az FC Ajkánál, előbb másodedzőként, majd vezetőedzőként, így természetesen jól ismerte az ajkai körülményeket és korábbi klubját. Ezúttal azonban már az ellenfél kispadjáról figyelte a mérkőzést. A találkozó után elmondta, hogy csapata gyengén kezdett, sok rossz döntést hozott, ugyanakkor a második félidőben már sikerült nagyobb nyomást gyakorolnia az Ajkára.

A második ajkai gól után már a lelátón is felszabadultabb lett a hangulat. A hazai szurkolók biztatása mellett felcsendült a „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára” kezdetű nóta is, amely egyértelműen jelezte, hogy indul a busz és azt is, hogy Ajkán mindenki elégedetten látta alakulni a mérkőzést.

A győzelemnek köszönhetően az FC Ajka öt forduló után a bajnokság 5. helyén áll, míg az FC Nagykanizsa a 14. pozícióból várja a folytatást. Az ajkaiak négy mérkőzés után továbbra is veretlenek, így bizakodva készülhetnek a következő bajnoki találkozókra.

FC Ajka – FC Nagykanizsa 2–0 (1–0)

Gólszerzők: Csizmadia Zoltán (10.), Bacsa Benjamin Sándor (80.)

FC Ajka: Simon Barnabás – Tóth Gergely Csaba, Bacsa Benjamin Sándor, Tar Zsolt, Papp Máté (Kelemen Mirkó, 88.) – Németh Erik – Doncsecz Levente (Mohos Barnabás, 46.), Szabó Bence (Garamszegi-Géczy Ármin Máté, 88.), Csizmadia Zoltán, Artner Dávid (Szarka Bulcsú János, 80.) – Pintér Attila Filip (Csóka Dominik, 73.).

Cserék: Gyurján Márton, Kenderes Zoltán, Kopácsi Áron, Koncz Dávid.

Vezetőedző: Artner Tamás.

FC Nagykanizsa: Gaál Dominik – Magyar Miklós Tibor, Puskás Zsombor Márk (Jován Vilmos, 80.), Horváth Milán Gábor (Varga Dominik, 55.), Stefan Raul Martin – Kovács Bence, Lőrincz Attila László (Szanyi Krisztián, 85.) – Helesh Yaroslav (Kucman Máté, 46.), Kapornai Ákos Bertalan (Lőrincz Bence, 46.), Zsolnai Richárd Tibor – Borsos Filip.

Cserék: Mikler Dániel, Godzsajev-Telmán Rabil Ogli, Kovács Péter, Baglady Kornél Jácint, Ekker Milán, Varga Péter, Eckl Patrik.

Vezetőedző: Jeney Gyula.

F.P.T.

Fotó: Futó

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []