POSTALÁDÁNKBÓL: Egy gondolat az öt szívről

Az utóbbi időben nagyon sok gondolat kavarog bennem és úgy érzem meg kell szólalnom az öt szív kapcsán, amellyel a napokban Hegedűs Úr próbálta igazolni azt a tétlenséget, amit valószínű a saját teológiai meggyőződése okoz egy minden tekintetben szívtelen szívhangrendelet megszűntetése kapcsán.
Ha erre a síkra tereljük és úgy gondoljuk a Nő döntésében a másik négy szívnek is szerepe kell, hogy legyen, gondoltam vizsgáljuk meg, mit is tehet ez a másik négy szív azért, hogy a döntést neki kedvezően befolyásolja? Mert ez akkor is a nő teste és akkor is a nő döntése, ha ezzel kapcsolatban a patriarchális társadalom híveinek fenntartásai vannak. Ez számomra egy alapvetés.
Viszont a nő nem egy burokban élő dolog. Nem egy olyan individuum, akinek a döntéseire nincs hatással semmilyen körülmény. A nő igenis egy élő, létező személy, akinek van neveltetése, hozott erkölcsi normái, családja, barátai, elvi meggyőződése. Mind-mind ott van, ami egy férfi döntését is befolyásolja, amikor fontos kérdésekről van szó. Tehát a nő szíve, érzései, körülményei azok, amik leginkább befolyásolják azt, hogy mi lesz a végkifejlet és ez még akkor is igaz, ha az állam erőszakkal akarja ezt megváltoztatni. Hozzáteszem ezzel sokkal többet ártva mind a nőnek, mind a megszületendő gyermeknek is az egész folyamatban.
Kezdjük tehát sorra a többi szívvel, amelyek a miniszter úr szerint relevánsak ebben a döntésben. Vegyük elsőként az apáét. Kétségtelen, hogy az ő szíve az egyik, ami legerősebben kellene, hogy befolyásolja a nőt. De a tapasztalat az, hogy az apa szíve sokszor már a magzat szívhagja előtt eltűnik a képből. De, ha ez mégse történik meg, mit is tehet az apa azért, hogy a nő úgy érezze, meg kell tartania együttlétük gyümölcsét? Nagyon is sokat tehet. Erről mégse esik egy szó sem. Gondolok itt az apa felelősségére ebben a kérdésben, arra a bűntudatra, amit neki kellene éreznie azért, hogy a nő hosszú távon nem támaszkodhat a segítségére. Erről mindenki némán hallgat. De ha tovább nyitjuk az ollót (hisz Hegedűs is behozta az egyházakat, akkor én miért ne tehetném a férfiakkal ugyanezt), tekinthetünk az apára, mint férfira. Férfiakra, aki ebben a társadalomban igencsak el vannak maradva a nőket érő hátrányos megkülönböztetések felszámolásában. Önmaguktól kellene megkövetelniük, hogy igenis társadalmi elvárás legyen az apa nagyobb szerepe a gyerek felnevelésében, hogy ne csak a nőtől várják el annak gondozását, hogy ne jelentsen a nő számára még évekig tartó bér- és karrierhátrányt az, hogy gyermeket vállalt, hogy ne érezze úgy, hogy perifériára szorul és támasz nélkül marad. Hisz egy férfinak manapság igen könnyű kiugrania egy ilyen helyzetből és a nő bottal se ütheti a nyomát, olyan gyorsan eltűnik. Tisztelet a kivételnek, de hát a kivételek pont nem azok, akik mellett az abortusz gondolata a nő fejében megfordul.
Ha tovább haladunk, lássuk mit is gondolunk az orvos szerepéről a történetben. Az orvos meggyőző ereje is a tetteiben van és sajnos rengeteg orvosnak van felelőssége abban, hogy a nők félnek eljutni a szülésig, rettegnek a szülőszobai erőszaktól és az odáig vezető sokszor kínkeserves folyamattól. Mert a nők igenis olvasnak (még szabad nekik, még tanítják), ezért arról is olvasnak mi történhet velük a folyamat alatt a megaláztatástól elkezdve a szülőszobán tapasztalható tényleges erőszakon keresztül minden dokumentálva van. Mert igenis ott van a levegőben a hasba térdelés, az indokolatlan gátmetszés, a repesztés, a hasizom szakadása. Mindezt az orvosok gyakran elintézik egy “Ne kiáltson anyuka!” mondattal. Szóval igen, az orvos tehet arról, hogy a nő számára komfortossá tegye a születés csodáját. De jelenleg ezek a szakmai protokollok nem léteznek általánosan a rendszerben. Ha az orvosok felépítik ezt, és a nők biztonságérzete növekszik, biztos többen döntenének másképp.
Jöjjön Isten, de mivel számomra és még sok vallást nem gyakorló számára ő inkább egy megfoghatatlan képzeletbeli lény, vegyük inkább a tanításai szerinti földi helytartóit, akik Isten üzenetét és támogatását képviselik ebben a zord világban. Lássuk a papokat. Ezeknek az egyházi szervezeteknek óriási normatív támogatást nyújt az állam – és nem a hívők -, hogy elvégezhessék a feladatot, amit Isten szánt nekik itt a földön. Valahogy mégis úgy néz ki, nem nagyon jutottak el a témával kapcsolatos gondolataikban addig, hogy ténylegesen hol van az ő szerepük a döntés befolyásolása kapcsán. Talán azért, mert az már nem egészségügyi szakpolitikai kérdés, hanem sokkal inkább a Szociális és Családügyi Minisztérium területe. Nem látszik ugyanis, hogy milyen hathatós segítséget nyújtanak a szószéken való bűnről prédikáláson kívül az egyház és annak papjai. Nem látom, hogy futnának le Borsodba, meg Szabolcsba, hogy segítsék a leányanyákat. Nem látom, hogy a gyermekotthonokban kallódó gyerekeknek megfelelő nevelést adnának. Sőt, sajnálatosan a gyermekvédelmi jelentés arra is rámutatott, hogy az egyház erkölcscsőszeinek igenis van elszámolni valójuk a saját lelkiismeretükkel annak kapcsán mi történik ezeken a helyeken. De ha továbbmegyünk, én sajnos azt se látom, hogy nagyon igyekeznének anyagilag, lelkileg támogatni az egyedülálló anyákat. Isten nem hagy magára, de az egyház igen? Ha ők Isten földi helytartói, akkor joggal gondolom, hogy Isten üzenetét és “segítségét” ők kellene, hogy biztosítsák, ha már ennyire bele akarnak folyni a kérdésbe.
Végezetül vegyük a magzatét. Sokan úgy feltételezik, hogy ő nem tud beleszólni ebbe a kérdésbe és számomra ez így csak még visszatetszőbb. Hiszen ezzel azt is mondják, egy tudati szinten nem létező sejthalmazt, egy zigótát, amely még önálló döntésre képtelen, eléhelyezhetünk egy már létező és álmokkal, tervekkel, vágyakkal rendelkező személy elé, de talán most nem is ez a lényeg. Orvosilag a megtermékenyített petesejt ebben az állapotában egy sor biológia és kémia (nem tudatos) folyamaton megy keresztül, amely arra sarkallja, hogy fejlődjön. Tudatos döntési potenciállal még nem rendelkezik és ezért is fura, hogy miért gondolják a magukat “életvédőknek” tartók úgy, hogy ő mindenáron az életet választaná, ha tudná, hogy milyen pokol lesz az neki egy nem kívánt gyermek megszületéseként. De eddig a tudományos része és innentől mehetünk át a spirituálisba. Mert szerintem a magzat ugyanúgy tud üzenni az anyának, csak egy más módon. Orvosilag nehezen értelmezhető hogyan alakul ki az anya kötődése, de a kémiai kommunikáció szerintem jóval a születés előtt megkezdődik. Az anya gondolatai, érzései, kémiai reakciókat válthatnak ki. Ugyanezen elv mentén a zigóta üzenhet az anyának és véleményem szerint ezek a nem látható, fizikailag nem érzékelhető kommunikációk azok, amik egy nőt minden racionális érv ellenére akár abba az irányba sodornak, hogy megtartsa a gyermekét. Vannak gyermektelen nők, akik hirtelen úgy döntenek minden támogatás nélkül, egyedül is bevállalják, mert úgy érzik, hogy később már nem lehet, vagy szimplán instant kötődnek mindenféle szívhang nélkül. Nehéz ezt megmagyarázni, de én hiszem, hogy ez egy olyan esemény, ami tudományosan nem felfogható, de létező. És ha a vallásosok megtehetik, hogy hisznek egy mindenható teremtmény létezésében, akkor engedtessék meg, hogy én is higgyek a kémiai kommunikáció ezen formájú létezésében.
Szóval összegezve és nem kihagyva a nőt itt a végén sem. Az “Én testem, az én döntésem”, nem azt jelenti, hogy másnak nem lehet véleménye, vagy szava, érve a megtartás mellett. De a nő döntésének befolyásolását inkább pozitív ösztönzőkkel és nem annak erőszakon alapuló megváltoztatásával kellene elérni!
Végezetül hadd fejezzem ki csalódásomat Hegedűs Miniszter Úr ezzel kapcsolatos cselekedetei kapcsán. Úgy tesz, mintha maga a szívhangrendelet lenne az egész abortusz kérdéskör gerince, miközben az csupán egy miniszteri rendelet. Annak eltörlése még nem változtatja meg teljesen a jelenleg is abúzív folyamatot, de egy gesztus lenne a nők felé, hogy igenis értik és elismerik, a nőt nem kínozni, hanem támogatni kell egy nehéz döntés meghozatala kapcsán. És ha már itt tartunk, azt az energiát, amit most ennek az embertelen rendszernek a fenntartására fordítanak, talán jobb lenne inkább a vágyott gyermekek megszületésére összpontosítani. Ugyanis rengeteg nő van, aki igenis teherbe szeretne esni. Mégis az állam, az egészségügy egyedül hagyja őket és költséges vagy akár külföldi kezelések igénybevételére kényszeríti, miközben a cél itt pont egy olyan gyermek születése lenne, akit szerető család vár.
Név és cím a szerkesztőségben